RSS

Angela Merkel. Vivat!

16 okt

Angela Merkel német kancellár kolozsvári látogatásával kapcsolatban eredetileg csak pár csiripet szántam a twitteremen, de, újrafuttatva az emlékeket, úgy döntöttem, hogy megér egy bejegyzést az egész sztori.

Kezdetben olyannyira nem hatott meg az egész felhajtás, hogy részt se akartam venni a Doctor Honoris Causa cím átadási ünnepségén, hanem egyszerűen jobban érdekelt egy új kurzus az egyetemen. Lévén, hogy csak a BBTE főépületét és az Európai tanulmányok Karát zárták le aznap, naivan azt gondoltam, hogy máshol még megtartják az órákat. Tévedtem, mert üres teremre találtam. Gondoltam, hogy elengedték a csoportot a ceremóniára vagy éppen a tanár volt hivatalos rá. Egy módon lehetett utána járni a feltevésnek. Egye fene, jobb dolgom nem lévén, elbandukoltam az Auditoriumba, ahol vetítették a TVR3 élő tudosítását. Úgyse láttam még ilyet az öt évi ittlétem alatt, pedig lett volna rá lehetőségem. Meglepetésemre alig voltak páran a teremben, közülük is alig a fiatal, és a csoportom se töltötte itt a lyukas órát, szemlátomást…
Komótosan elhelyezkedtem, mire Andrei Marga, a rektor, és Gyémánt László, az Európai tanulmányok Karának dékánja stílszerűen németül laudálták a fáradtságában óriásikat pislogó német “vasladyt”. Megjegyzem, hogy még sose láttam Merkelt ilyen állapotban, de érthető volt, mert aznap reggel még Böszével tárgyalt Bukarestben. Mindenesetre derekasan helytállt a forrószékben, még egy pár mosolyt is sikerült kipréselnie magából. Hiába, öregszik ő is.
A több, mint félórás, őt magasztaló beszédekből megtudhattuk, hogy Kelet-Németországban nőtt fel, és a fizika doktora – ettől csak meglepőbb, hogy jelenleg az egyesült Németország elismert kancellárja, a világ legbefolyásosabb nője.

Maga a díjátadás élvezhető is lett volna, ha nincs a TVR3 csapnivaló szinkrontolmácsolása. Persze, hogy közérthetővé kell tenni az egyszerű embernek, nem mindenki érti folyékonyan a német nyelvet, főleg a románok körében, ahol a francia dívik, de akkor legyen becsületes munka! Röviden: a két férfi felszólalónak női, míg Merkelnek férfi hangot illesztettek a szájára. A fiatal női tolmács amúgy hihetetlenül értette a dolgát, de Merkel hangja valami szörnyű volt! Kifejezetten figyeltem a fülhallgatós dékánok arcát, akik alig tudták visszafojtani röhögésüket a beszéd alatt. Képzeljük magunkat a helyükbe: amint egy nyájas, finom nőt látunk beszélni, s a fülünkbe egy vén, részeg halász érthetetlen hangja dunnyog! (valaha jó tolmács lehetett az alak, ha  már felkérték, de az öregség rajta is kifogott: szavakat nyelt el, a ritmust nem bírta tartani ,német szavakat köhögött, stb.) Engem szerencsére nem tartott vissza semmilyen protokoll, hogy jóízűen kacagjak az Auditoriumban. Nem voltam egyedül ezzel, sőt, többen bosszankodva távoztak. Megkímélhettük volna magunkat az öregtől, mert az Aulában bizony jó pár szabad hely maradt a VIP-ülepek között. Szemléltetésképp mondom, hogy másnap utána kellett olvassak Merkel beszédének a sajtóban, pedig nem állok hadilábon a románnal.

A műsor végén kisiettem a Farkas utcára, hadd vessek én is egy pillantást a díszdoktor-asszonyra. A főbejárattal pontosan szemben foglaltam helyet, az ácsorgók harmadik sorában, amikor kijött, és elindult…felénk! Megdermedve néztem, amint testőrségével kikerüli autóját, és a mi irányunkba közeleg. Csupán ekkor figyeltem fel az első sorból szivárgó német szóra. Külföldi diákok – így már érthető volt minden. Előttem 2-3 méterre váltott néhány kedves szót velük, miközben fényképezőgépek hada gyűlt a fejem fölé, és egy néger srác majdnem fellökött igyekezetében. Szóval az álmélkodás csak pár pillanatig tartott, mert be kellett kapcsolni a védekező üzemmódot, nehogy megtapodjanak vagy elsodorjanak. Ha nem is csak a Balkánon bolondulnak meg ilyenkor az emberek, egy biztos volt: GAME OVER. Merkel sarkon fordult, vele együtt az egész áradat, én meg csak küzdöttem kifelé a Báthory védelmező kapuja alá. Elég volt a szenzációból, egy darabig.

Advertisements
 
5 hozzászólás

Szerző: be október 16, 2010 hüvelyk Uncategorized

 

5 responses to “Angela Merkel. Vivat!

  1. Gálfalvi G. Zsolt

    október 17, 2010 at 11:29 de.

    Sö?

     
  2. Gálfalvi G. Zsolt

    október 17, 2010 at 11:31 de.

    Kb olyan élményben lehetett részed,mint amikor japán filmet szinkronizáltak 20 évvel ezelőtt:))

     
    • reccsman

      október 17, 2010 at 11:40 de.

      Ennél már csak az is jobb volt, amikor az Őfelsége pincére voltam c. filmet (Hrabal könyve alapján) cseh nyelven találtam meg torrenten, és szlovák szinkron volt rábeszélve. Legalább a könyvet olvastam előzetesben, így nem volt olyan nehéz dolgom. Japánok kapcsán meg a Letters from Iwo Jima Oscar-díjas film jutott eszembe, amiről én meg voltam győződve, h angol film! Erre fel tiszta japán, és akkor feliratot se lehetett találni hozzá! Azóta se néztem meg, ideje előkeresni…

       
  3. zsjoco

    október 17, 2010 at 1:20 du.

    Érdekes emlékeket idézett fel bennem a beírásod. Anno domini amikor édesanyám az erkélyről lekiabált a porban játszó fiának, hogy gyere fel mert kezdődik. És kezdődött is a “desenánimálé” a román tévén 90′-es évek elején. Aztán a román szinkrontolmács olyan minőségi fordítást csinált, hogy Captain Planetnek is női hangja volt, a hupikék tőrpikéknek is…a férfiaknak is. De akkor az úgy jól volt. Lévén, hogy a magyaron kívül a többi nyelvhez nem volt érzékem. ma már 40 nyelven dúdolok… merkelre visszatérve jó meglátást írtál le amit semelyik újság sem. valahol a multikulturalizmusban elveszett az ember…

     
  4. Gálfalvi G. Zsolt

    október 17, 2010 at 1:21 du.

    :) jó filmezést és kellemes vasárnap délutánt!

     

Bátran bökd ki, ha valami a begyedben van!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: