RSS

Ha Romániába jössz… és nem szól szád, nem fáj fejem!

14 jún

Hasznos tipp: az első bekezdés ne tévesszen meg senkit, tessék tovább olvasni, a látszat csal.

Ami az Orbán-vezette Fidesz érdeme, azt meg kell hagyni és elvitatni már nem lehet: nemzetpolitikájuknak köszönhetően kaptunk előbb magyar igazolványt, majd magyar útlevelet, ösztöndíjakat, kedvezményeket majdnem minden korosztálynak és rétegnek, magyar egyetemeket (Sapientia, Partiumi Keresztény Egyetem), anyagi támogatást a civil szférának, politikai-diplomáciai támogatást nyelvi és kulturális ügyeinknek. Még akkor se szabad elvitatni, ha már teljesen nyilvánvaló, hogy a politikában semmi sincs ingyen és a kettős állampolgárság egyik fő tétje valójában pár százezer tutibiztos Fidesz-szavazat volt. Meg is kapták, talán meg is érdemelték, legalábbis egyszer.

Jómagam két hétig rágódtam azon, hogy kire adjam voksom és végül úgy döntöttem, hogy a “gyengébbnek” adom, akik másképp lehet, hogy be se jutottak volna, miközben pontosan azt hirdetik, hogy lehet más a politika és valóban képesek a hagyományos bal-jobb beosztású pályán kívül játszani. Többen is megvádoltak hűtlenséggel, hálátlansággal, nem értették, hogy miért nem Orbán kezét csókolom. Pedig pofonegyszerű: nem szeretem az érdekházasságot és a teljhatalmat még annyira sem. Árt a demokráciának és kész. Láthattuk már az első mandátum alatt, hogy a túlzott hatalom a fejükbe szállt és bizony nemegyszer félrecsúsztak (lsd. médiatörvény, internetadó körüli cirkusz) és szembementek mindennel és mindenkivel, aki másképp gondolkozott, mint ők. 

Mérsékelt Fidesz-szimpatizánsként ugyan örvendtem, hogy nem került vissza a magát teljesen diszkreditáló baloldalhoz a hatalom és a Jobbikot se kellett bevenni a kormányba, de ami az “első össznemzeti” választások után következett, az meghaladta a fantáziámat. Persze várható volt, hogy fokozatosan esik a Fidesz támogatottsága, hiszen minden kormányzó párttal ez szokott történni, de ebből nem a baloldal profitált, hanem a Jobbik nyert pár százalékot. Minden bizonnyal erre válaszként tette meg a Fidesz azokat az uniószkeptikus (-ellenes?), nacionalista és xenofób lépéseket, amelyek az elmúlt félévet jellemezték. Előkerült a halálbüntetés kérdése, amely a Magyarország által is elfogadott Emberi Jogok Chartáját egyértelműen sérti, illetve erőteljesen stigmatizálják a bevándorlókat: többnyire bűnözők, terroristák és élősködők, akik elveszik a magyarok kenyerét. Ez egy olyan szélsőjobb húzás, amely a náci időkre emlékeztet: ha társadalmi, gazdasági gondjaid vonnak, kiálts ellenséget és fogd rá saját sikertelenséged. Hatékony módszer, mi tagadás… de méltó egy XXI. századi, magát nagyszerűnek tartó nemzethez? Nem hiszem.

kollkultuura

Külhoni magyar szempontból igazából az a legijesztőbb ebben az egész történetben, ahogyan Orbán bort iszik és vizet prédikál, hiszen pontosan olyan (tipikus nemzetállami) módszerekkel dolgozik ő Magyarországon, mint amelyet oly hevesen bírál a román politikum részéről. Magyarország csak a magyaroké, tessék magyarul beszélni, a magyar kultúrát és törvényeket tisztelni, jó magyarnak lenni, egyéb jellegzetességeket lehetőleg levetkőzni, különben nincs mit Magyarországon keresnie. Most pedig helyettesítsük be a a magyar helyébe a románt… Na ugye? Hihetetlen, hogy ezt az analógiát Orbán nem akarja észrevenni.

Ámbár kétségtelenül a bevándorlókról szól, valójában a mostani kampányhadjárat nem is a bevándorlókhoz szól, hanem ahhoz a konzervatív magyar választóhoz, aki a Jobbikra cserélte a Fideszt. Nem hülyék, nem fogják bevezetni a halálbüntetést sem és a bevándorlókat sem fogják koncentrációs táborba terelni, de beszélnek róla, nyilatkoznak, pukkasztják az eurokratákat és ez épp elég alamizsna a népnek. Mi másért írták volna ki magyarul az üzeneteket és nem angolul?

Képzeljük el, ha ehhez hasonló óriásplakátok nálunk is megjelennének a közterületeken. Mondhatná valaki, hogy ácsi, a bevándorló és az őshonos kisebbség nem egy kategória, de biztosíthatom, hogy a román közvéleményben bizony még erőteljesen összemosódik a kettő – azaz jöttmentek a magyarok Romániában -, főleg amíg egyes nagyszájú politikusok ennek hangot is adnak. Márpedig a veszély adott, hiszen Orbán nyilatkozatait, melyek szerint Magyarország sosem volt multikulti állam és a homogenitás érték, előszeretettel fordítják le románra és ez a román nacionalisták malmára hajtja a vizet. Ha neadjisten valami hasonlóval állnak elő valaha és a magyarság ellenkezne, egyszerűen lehivatkoznák minden magyar miniszterelnökét és ezzel két kézzel söpörnének le minden józan érvet. Kell ez nekünk? Nem hiszem. Én mindenesetre nem bántam meg, hogy tavaly nem a Fideszre szavaztam, hát ti?

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be június 14, 2015 hüvelyk PRO MINORITATES

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Bátran bökd ki, ha valami a begyedben van!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: