RSS

Manzárd

Ez az oldal azért született, hogy aki kíváncsi a nyomtatott “sajtóban” (Manzárd – az Apafi Református Kollégium diáklapjának KultúrBUZZ! c. rovata) megjelent cikkeimre, azokat a nélkül elolvashassa, hogy egy másik honlapra kelljen térnie. Sőt, ha jobban belegondolok, máshol már nem is lelhetők fel. Szóljatok kommentben, ha mégis… Időrendben, tehát:

I. lapszám, 2008. nov. 6.

Filmtettfeszt

El kell ismerni: betett ez a Filmtett idén! Az első pirospont akkor került fel, mikor kiderült, hogy ingyenesen be lehet „lógni”, s nem kell az agyonpecsételt, évről-évre féltve őrzött Filmtettünket úgy lobogtatni a kontroll előtt, hogy nehogy észrevegyék a turpisságot. Na mintha érdekelte volna őket, hisz ők is diákból voltak! 1. reakció tehát: felszusszanás, 2. reakció: na de milyen a program? 3. reakció: kit érdekel? ingyen van, nem? így is, úgy is megyünk.

Végül csak megnéztük a programot, mert hál’istennek a remek fesztiválok közti szikronizációnak, egybeesett a Transilvania Jazz Festivallal. Ha nem is a többséget, de engem mindenképp megosztott, amikor választani kellett…Szóval: – Nono, szervezők, tessék kommunikálni egymással jövőre!

Egyszerű nézőként, a Feszt szakmai részéről (beszélgetés az alkotókkal, workshopok) hadd ne nyilatkozzak, térjünk inkább a második pirospontra: a filmekre! Szokás szerint nem okozott a csalódást az idei Feszt sem – a realista dokumentumfilmektől (amikre a fránya egyetem miatt nem mehettünk jópáran) az új-régi [bukott-örökzöld] animáción [Macskafogó] keresztül az éjbe nyúló nagyjátékfilmekig minden volt a palettán. Egyszóval volt mit „festeni” a vászonra. Sajnos keveset láttam, elmondom hát miről s mit hallottam: – Bálint Arthur neve lassan egy a magyar dokumentumfilm-gyártással, érdemes felfigyelni rá!

–          Lakatos Róbert: Bahrtalo! (Szerencsét!) filmje üstökösnek számít az erdélyi magyar filmgyártásban, egyszerűen nem lehet nem szeretni a mindig akadékoskodó, de furfangos Lali cigányt, a film főszereplőjét! Nekem tetszett!

–          Till Attila és Tsa., Alföldi Róbert – két ember, akik Tápia (értsd: Mo.) ikonjaivá váltak az évek során, méltán viselve az erdélyi ember ellenszenvét…viszont két film, melyet ajánlott a rendezői nevek elfelejtésével megnézni, tisztán, előítéletmentesen: Pánik és Nyugalom.

–          Hajdu Szabolcsot megbélyegezték a Fehér Tenyér c. filmjével – annyira jól sikerült anno. Ne engedjük, hogy úgy járjon, mint Lugosi Drakulával! Nézzük meg a többi filmjét (Tamara, Off Hollywood), ha nem is akkora kaliberűek, mint a fent nevezett!

–          Macskafogó 2. – nem ajánlott! főleg nem a szüleinknek, akik még gyerekként láthatták az 1.-t. Ne rontsuk el gyerekkoruk emlékeit… Helyette mutassuk meg nekik a Bolondos vakációt (1968), a fiatal Florin Piersickel. Odalesznek érte!

–          Novák Erik: Zuhanórepülés – Láttam. Tipikus magyar gangszta-film, sok szlenggel, poénokkal, drogos vagány[hülye]gyerekekkel, némi erotikával fűtve, összecsapott végkifejlettel és egy fölösleges fordulóponttal. Aki nem hiszi, járjon utána.

–          Török Ferenc: Overnight – személyes kedvencem, mert egy olyan világot mutat be – az irodáét, az irodaházét, mely nagyon sok ember életének a része, viszont mindig homály fedi, ha szóba kerül (lsd. feleség a férjhez: – Milyen volt a munkában? – Van sör a hűtőben?). Konkrétan a brókerek állnak nagyító alatt. Ajánlott minden sorstársamnak, akinek a jövője az Iroda felé mutat!

–          Szomjas György: A Nap utcai fiúk – Röviden: 56-os film. Akinek tetszett a Szabadság, Szerelem, ez is fog…

–          Bollók Csaba: Iszka utazása – állítólag vontatott, többször üresség-érzetet kelt az emberben. A bányavidéki kislány szenvedéssel és hányatottsággal teli élettörténete ellenben rajta van a legjobb külföldi filmnek járó Oscar várólistáján.

Mondókámat befejezvén, remélem kedvet kaptatok a filmek beszerzéséhez, töltögetéséhez, megnézéséhez, bármennyire körülményes volna is az – pár nap csupán a letöltési idő…Mindenesetre köszönet a Filmtetteseknek, hogy megteremtették és fenntartják nekünk ezt a maga nemében egyedi fórumot a magyar filmek ismertetésére. Járuljunk mi is hozzá! Legyünk ott jövőben is!

II. lapszám, 2008. november vége

UPfest – az Európai Színházi Unió 17. fesztiválja

Alig kezdődött, máris javában benne vagyunk az Európai Színházi Unió 17. fesztiváljában (UPfest), melyet idén a Kolozsvári Magyar Állami Színház vehetett szárnyai alá, Tompa Gábor főrendező-igazgató több éves erőfeszítéseinek köszönhetően. A rendezvény elsősorban azoknak kedvez, akik bérletet váltottak, hisz viszonylag alacsony áron láthatnak színvonalas hazai és külföldi előadásokat. De nincs miért szomorkodniuk azoknak se, akik nem az eleve jópofa nevű bérletek valamelyike (Fanatique/Petite Fanatique/Bohème/Petite Bohème) mellett döntöttek, hisz bármelyik előadást megtekinthetik nem sokkal magasabb áron, ráadásul a stúdió- (Ványa bácsi – hazai; Don Quijote – francia) és egyes nagytermi előadások (Bűn és bűnhődés; Kár, hogy kurva – hazai) különben is bérleten kívülinek számítanak. Mindezek mellett érdemes figyelemmel követni és részt venni a Festival Caffé (Shadow kávézó – a volt Aux Anges helyén) nyújtotta programokon: beszélgetések az alkotókkal, vetítések, kiállítások, felolvasóestek, stb. – mindez egy kellemes környezetben, egy forró ital mellett…Pompásan hangzik, nemde?

Úgy érzem, a Kolozsvári Állami Magyar Színház méltán kapta meg a szervezés jogát, mert külső szemmel nézve a szervező brigád jól végzi a dolgát, a terem megfelelő, reklámanyaguk (plakát, szórólap, dekoráció) tetszetős, az előadásfelhozatal csalogató és az ár is elérhető minden „kasztnak”, a falrengető világválság ellenére. Az egyetlen dolog, ami zavaró lehet, miközben az idegen nyelvű előadásokon épp olvasnád a homlokzaton megjelenő feliratot, hogy a fénytechnika ördöge elhomályosíthatja az írást, ha a reflektorok az egyébként hátrányos helyzetű felirat felé világítanak.

A másik gond az, hogy válogatni kell, és ilyenkor fáj a teatrofil szíve, mert legjobb volna mindig menni és mindent látni. E szörnyű betegség gyógyítása végett kérdeztem hát meg színészpalánta társkollégistánkat, Nándit, hogy ő mit írna fel a páciensnek. Válaszát az alábbi kultúrajánló Színház alcímében találod! Ha mindez mégsem volna elég, teljes körű információszolgáltatást a http://www.huntheater.ro/upfest/ oldal nyújt majd! Sikeres vadászatot!

III. lapszám, 2008. december közepe

Richie sirály avagy A műrózsák háborúja

Kivételesen olyan eseményről van szerencsém beszámolni Kedves Olvasónknak az alábbiakban, mely még műsorra várható a „közép-jövőben” (értsd: jövő év eleje). A Kolozsvári Magyar Színház III. Richárdjáról van szó, melyet november 19-én mutattak be a nagyteremben.

Ami a szellemi előkészületeket illeti, megtettem a tőlem telhetőt (mint diák-néző): megkerestem a hamlet.ro-n a hozzá fűződő ajánlót, kicsit kérdezősködtem a szakkörökben a felől, hogy milyennek képzelik a legújabb Shakespeare-adaptációt, arra már nem vetemedve, hogy két nap alatt átnyálazzam a tébolyult király drámáját. Nem is váratott magára a pozitív feedback – ahogy ezt manapság divatos mondani –, ahogy az sem, hogy pár napra rá a bejáratnál találjanak és találjam magam. Telt ház. Felemelő és izgató érzés egy premier, hisz ilyenkor alig tudni bármit is előre, még nem járja köreit a pletyka…Viszont sokat vártam el: ha Shakespeare, akkor hadd ne váljon megcsúfolt Sékszpírré! És vártam.

Függöny fel. Egy kis absztrakt színjátékkal (dominával, kutyajelmezes férfialakkal) kezdi Tompa, amilyent még be-beszúr a kulcsjelenetek közé, amolyan háttérdarabot rendezve, mely remekül egészíti ki az eredetit.

Richárd (Bogdán Zsolt) elé. Láttam már játszani, de most mintha egyenesen rászabták volna a torzszülött király szerepét, szövegét. Az elém táruló színpadi látvány pazar: Varga-Járó Ilona díszlettervező mobilis üvegkalitkákba (vitrinbe?) zárt mutáns latex-bábjai, -maszkjai kifejezetten ehhez az előadáshoz készültek, mind egy-egy szobor a király rémtetteiről (levágott fejek, megcsonkított testek), illetve a hozzá hasonló groteszk teremtményekről. A többi elem (lift, plazma-képernyők, telefonfülke, mobiltelefon) egy teljesen modern III. Richárdot sejtet, amely egyre inkább beigazolódik a felvonultatott jelmezek, szóhasználat, fogalmazásmód, hangnem és hanglejtés által. Az igazi törés viszont akkor állt be nálam, amikor az egyik jelenetet (királyválasztás) tévés talk-show formájában adták elő, majd a trónra törő Richmond kopasz, bőgatyás, „kutyaláncos” rapper képében jelenik meg, és amerikai (sic!) hangsúllyal „szavalja” a dicső trónfosztó finálét. Felkavaró élmény – rendesen összezavart.

Azóta se tisztult le bennem, hogy melyiket szánta Tompa a mű fő értelmezési vonalának: a klasszikus őrült sztorit egy szörnyen elcseszett modern környezetben, netán a médiát próbálja lejáratni előttünk avagy egyenesen belőlünk űz csúfot, szembesítve igénytelen tévés hétköznapjainkkal…Akárhogy is képzelte, kissé úgy éreztem, mintha megerőszakolta volna Shakespeare-t. Ajánlás: ha néző – egyszer meg lehet nézni; ha viszont amatőr kritikus – legalább egyszer meg kell nézni!

IV. lapszám, 2009. március vége

Egy señor emlékiratai – El Gran Carnaval, 25 Marzo, 2009 – *

Mit ad Dios mio, a múlt héten jött a hír, hogy a magyar gringók Carnavalt szerveznek holmi ír bodegónban. Hát mondom: hogy lehet az, hogy pontban hamvazószerdán csinálják, amikor az Isten is ferde szemmel néz ilyenkor. Ráadásul mit szólnak ehhez az írek, kik jómaguk is böcsületes katolikus népnek hírlenek a világon? A válasz nem is váratott magára – aszonták, hogy errefelé a protestánsak vannak többségben (¡ Hostia! Hihetetlen. – gondoltam), s hogy csak vasárnap kezdődik az abstinencia.

Több se kellett, hopp, fogtuk magunkat az apafis amigókkal, mondván: ezt kihagyni nem lehet! Fiesta, muchachos! – rikkantottam vígan az éjszakába, mikor harmincan nekilódultunk a lokál felé.

Volt ott mindenféle fura népség: az udvari bolondtól kezdve, a toi-toi-budis amigón és Cézáron keresztül maga Jesucristo is megjelent, keresztjével hol a vállán, hol a földön (már a fiesta vége felé). Házigazdáim iránti tiszteletből szívem szerint székely muchachonak akartam öltözni, de nem engedték, mondván, hogy ilyenkor az itt nem vagány. Inkább maradjak a sombreróval a fejemen s ponchóban. Mondom: bueno, ha ez nálatok így szokás, ám legyen!

A Gran Carnaval erőst jól sikeredett, de három kupica tequila után már azon rágódtam, hogy mi a nyavalyáért nem hoztam magammal a banjomat, úgy megjött a kedvem zenélni s énekelni a chiquitáknak. S merek fogadni 1000 pesóba, hogy egyedül nagyobb bailát csináltam volna, mint az a két helyi muchacho a pianókon. Kérdem: mit músicálnak; azt mondják: mulatósat, valamilyen Lajcsit…Hát, az ő lemezét se veszem meg szuvenírnek, ez egészen biztos.

 Nota: A piñadát kissé hiányoltam, mert odahaza úgy szokás. Mindenesetre jövőre a Santa Mariára esküdtettem fel a szervezőket, hogy legyen! Addig is adios és gracias, Kolozsvár!

a

* A cikket az Irish Music Pubban szervezett Egyetemista Farsangi Bálról, melynek szervezői közt volt az Apafi Kollégium Diáktanácsa is. A nagy sikerű bálról készült videók az alábbi címeken tekinthetők meg:
http://kukker.ro/showvideo/1010/farsangi_ bal_i.
http://kukker.ro/showvideo/1011/farsangi_ bal_ii.
A kíváncsiaknak még elárulom, hogy a mexikói jelmez ötlete onnan származik, hogy akkoriban én voltam a szenior (diákképviselő) a Kollégiumban. (Nem mellékes, hogy épp családi kézben is volt egy ilyen maskara.)
Reklámok
 

Hozzászólások lezárva.

 
%d blogger ezt kedveli: